Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beszámoló a kézműves szakkörök II. kiállításáról

Kedves Érdeklődő!

Idén (2011) augusztus 19-én nyitott második szakköri kiállításunk, mellyel lezártunk egy alkotásokban gazdag évet, s hamarosan kezdődik az új (szept. 3.)

Kiállításunkat Fekete Ilona fazekas mester nyitotta meg. A kedves ajánló szavakat lentebb olvashatod. Képeket pedig ezen a címen találhatsz:

https://picasaweb.google.com/patchworklm/KezmuvesSzakkorokKiallitasa2011?authuser=0&feat=directlink

 

„Három szakkör egy éves munkáját bemutató kiállítást láthatunk egy csokorba szedve. Az egyik anyaga puha, meleg tapintású textil, másiké hideg, merev és kemény fém, tüzes fényű zománccal. S a harmadik, az én szívemhez mégis csak picit közelebb álló nyirkos és hideg, ámde plasztikus, könnyen formálható agyag. Ami elsőre ugyan hagyja magát, mégis nehezen csak állhatatos munkával alakítható végleges formára.

Míg a textil, az anyag megmunkálása a szövés, fonás, varrás, hímzés mindig is női feladatok közé tartozott. A foltvarrást pedig, régen a praktikum hívta életre, a varrásból kimaradt apró textil darabokat hasznosította. Itt most ízléses képekké, használati tárgyakká és játékokká alakította sok ügyes női kéz. Oly gondolatot ébresztve bennem, semmi sem haszontalan, csak legyen szemed meglátni benne a szépet, a jót és legyen türelmed mind ezt elkészíteni.

S a tűzzománc amennyire férfias mesterségből indul, s az ötvös is inkább férfias szakmák közé sorolható, de a látvány, amit szándékszik létrehozni az a belső igényünk, vágyunk kinyilatkoztatása. Erre nem mondhatom, hogy férfias vagy nőies. Emberi! A lélek szava! Amit itt látunk, mind ezt tükrözik.

S az agyag? Hol nők, hol férfiak munkálták, használták. És mire? Erre nehezebb válaszolni, mint arra, hogy mire nem.

A "föld" a "sár", oltalmazó menedék, gigantikus építmény, terménytároló és használati edények. Jel és dísz a testen, tárgyakon, barlangok falain. Ékszerek, megannyi kultikus tárgy. A művészet eszköze, szobrok, érmek, domborművek anyaga.

 

Nem említettem, s valójában nem is szívesen tenném, nem értékelném az itt bemutatott anyagot. Ezt a tisztet nem vállalom. Úgy érzem, hiba lenne nekem megmondani mi a szép és mi a szakmailag tökéletes, mert nem ez itt a fontos!

Az esztétikum, ki-ki önmagáét látja szépnek, a szakmát viszont a mesterek segítik e szakkörökön. Én csak nagyon szubjektíven vélekednék, s ezt nem teszem. A lényeg az örömteli munka, alkotás és játék.

 

Valamikor régen vágytam azt a tudást, tapasztalatot, ami képessé tesz az alkotásra. Azt hittem ennek birtokában leszek én is több. Harminc évvel a hátam mögött ezt a pluszt nem érzem. Semmi magasztos és fennkölt érzés nem tölt el, reggelente mikor felébredek. Na, te már aztán vagy valaki, mert több tonnányi agyagot begyúrtál és megkorongoztál! Több százszor hevítetted tűzben az agyagot és izzítottad rá a szépen fénylő mázakat.

Hány konténert tölthettem meg a sok selejttel ami veszendőbe ment, tudatlanságom, türelmetlenségem vagy csak a sors játéka folytán. Hányszor dicsérték vagy szidták munkámat. Hányszor éreztem elégedettséget egy kész darab láttán. Mennyit bosszankodtam, hogy a tökéletesre álmodott tárgy egészen mássá alakult a munka elvégeztével.

Hány ezer verejtékcsepp gördült le testemen, amit a munka gyötrelmes része okozott. Hányszor néztem csutka körmeim mikor az agyag a gyorsan forgó korongon sikálta, koptatta. Mennyi ruhát nyűttem szét, s már nem is kilókban mérhetném azt az agyagtömeget, amit hajamból, testemről, ruhámról lemostam.

Micsoda furcsa számadás, még sosem tettem!

De ettől sem lettem több mint az előtt.

Szereztem egy ismeretet, egy ici-pici tudást és egy csepp gyakorlatot. De nem ez a lényeg! Mert mikor az ember úgy érzi, hogy szeretne készíteni egy bögrét, amiből majd reggelente teát iszik, vagy egy tálat amiből ebédjét fogyasztja. Esetleg vázát készít kedvenc virágai számára, élete egy-egy mozzanatát szeretné megörökíteni maga és környezete számára. Talán kedvesét, barátját, rokonát örvendeztetné meg egy általa készített használati vagy dísztárggyal.

Szóval, van ez a vágy ami kezdi az embert hajtani s közben próbálkozik. Gyakorol, fáradozik és kívánja, hogy ehhez segítséget kapjon. A hiányzó részeket egy tapasztalattal, tudással és gyakorlattal rendelkező embertársától, nevezzük mesterének, megkaphassa, és nem veszi észre a fáradozását, verejtékeit, izomlázát, repedezett körmeit és agyagos haját, csak egy a fontos elkészíteni a vágyott tárgyat.

Munkánk során adódó kérdések szép lassan választ kapnak. S olykor már tudatos tervező munkával indulunk újabb feladatok elvégzéséhez. Nem is vesszük észre, mi mindent tanultunk. Nem ez a fontos! A munkálkodás az alkotás és annak öröme! Játszunk, igen játszunk! Mint egy koron gyermeki valónk. Önfeledten és örömmel a tevékenység öröméért.

Ami éltet az alkotás lendülete, a vágy ami a fejünkbe gondolat megfogalmazódott abból egy látható, tapintható valóságot tudjunk létrehozni.

S hogy megvan-e hozzá az ismeret?

Akkor ez nem számít, azt közben megszerzem.

Az számít, hogy én valamit alkottam és nem csak itt bent a fejemben, csak magam számára látható!

Az én ajándékom neked, s benne vagyok én is! Itt van, tessék, fogadd szeretettel!

A magunk és mások szemében megcsillanó öröm.

Ez a fontos! Ez a lényeges!

Akik ma itt bemutatják nekünk ezeket az örömmel készített alkotásokat, lehet, hogy teljes elégedettséggel, olykor-olykor kritikával illetve teszik ki elénk, hogy megmutassák az ő gondolataikat amiket tárggyá formáltak. S közben egy úton haladnak, ha folytatják több és több ismerettel, újabb és újabb alkotásokat fognak készíteni és észre sem veszik a fáradozást!

 

Amíg ez a tevékenység örömmel, lelkesen és önfeledten tart, kérem, folytassák!

Szakítsanak rá időt, s mi szemlélők, meghívottak legyünk büszkék rájuk, hogy merték felvállalni gyermeki lényüket a játékra!

És ki tudja, némelyikük még kedvet is kap hozzá, hogy csatlakozzon, játsszon együtt, közösen úgy mint régen!”